25.rész

Dora és Miri tényleg tátott szájjal bámultak rám...Jogosan(hozzáteszem)azért ez egy elég nagy hír volt,de akkor úgy éreztem,hogy pont jó az alkalom arra,hogy közöljem velük...

-Mi van?Ezt így kell elmondani?Mi történt?-kérdezte Dora icipicit idegesen!

-Na ez az!Mi van?Mi volt?Mi lesz?-társult gyorsan Miri is

-Elég jó alkalomnak tünt!-mosolyogtam-Szakítottam vele...

-Nem vagy túl szomorú!-állapította meg Dora

-Nem,tényleg nem vagyok!Rájöttem,hogy nem vagyok szerelemes Carlosba!Már egy ideje ezen rágodtam és úgy érzem jobb neki nélkülem...

-De másba igen?-kérdezte Mirian  hatalmas szemeket meresztve rám.

-Még az is lehet!-Húztam meg a vállam,mosolyogva.-De ne beszéljünk már erröl,most nincs kedvem,most Dora az újdonság,hagyjuk szóhoz jutni...

Egész este ment a dumaparti,nagyon sokat nevettünk,és sok új dolgot tudtunk meg a másikról,nosztalgiáztunk.A pasik nem igazán kerültek szóba,én öszintén  szólva kerültem a témát.
Elég késön ketünk fel,ismét lógtam a suliból,de most nem csak egyedül...Annyi kiderült,hogy Miri és Sergio nem beszélnek egy hete,valami tesóbajuk van egyással...
Lementünk reggelizni a konyhába,Miri már nagyon ügyesen járkált és elmondása szerint nem is fájt a lába.

-Te figyelj már Gita!Te mióta nem voltál már edzésen?-nézett rám Miri a müzlije mögül,én pedig félrenyletem a kérdés hallattán...-Meg ne fulladj már!-meresztette a szemeit

-Jaj nem-köhögtem még tovább-Khmm nem voltam,ööö lassan két hete...-húzgáltam a számat.-Tudom,tudom,ne nézz így,majd elmegyek,de beteg is voltam,Aleperra is ott van,te meg nem...-magyarázkodtam

-Ki az az Aleperra?-nézett Dora értetlenül-Ès miért baj,hogy ott van?Mondjuk a  nevéböl megállapítható,de akkor is...?

-Ne haragudj,de ezt még nem tudod,most beavatlak.-mondtam neki és elkezdtem a mesét.Dora kiakadt,azt mondta,hogy ö egy pofon helyett megtépte volna...igaza volt,nekem is azt kellett volna tennem,de már késöbánat...Azt is elmondta,hogy ne bujkáljak egy ilyen liba elöl,mert neki kellene elölem.

Dél körül, hazamentünk,aztán készültem edzésre,nem igazán vártam,sosem gondoltam volna,hogy egyszer púp lesz a hátamon,de most úgy éreztem...Amikor bementem az öltözöbe,meg is kaptam a többiektöl,de hát ez megszokott volt.Aleperréra egy pillantást sem vetettem...
Az edzés gyorsan elment,jó volt,akkor jöttem rá igazán,hogy mennyire hiányzott...

Alig vártam,hogy Sergio hazaérjen és végre beszéljünk,hogy végre lássam az arcát és a szemeibe nézhessek...
Carlos nagyon sokszor hívott,minden hívás alkalmával elmondta,hogy mennyire szeret és,hogy újra szeretné kezdeni,tényleg fontos volt nekem,de ezzel teljesen kiakasztott!

Elérkezett a délután,amikor Ramos ismét otthon volt,alig bírtam kivárni,hogy vége legyen a sulinak...
Hazamentem,zuhanyoztam,sminkeltem egy óráig válogattam,hogy mit vegyek fel,de végül sikerült eldöntenem,készen álltam a nagy beszélgetésre,vagyis inkább a nagy szerelmi vallomásra,lehet,hogy  hülyének fog nézni,de nem érdekel!
Amikor ott álltam a házuk elött,még vettem pár mély levegöt,kopogtatni akartam és akkor valaki rámköszönt a hátam mögül...Ezt a hangot 1000 hang közül is felismerném...

-Szia kislány!-mondta José hatalmas mosollyal az arcán

-Jó estét!-mondtam bizonytalanul,de annál jobban örültem neki és megöleltem

-Ha jól emlékszem megbeszéltük,hogy tegezödünk,olyan vagy nekem mintha a lányom lennél!Ès meg kell mondjam egyre csinosabb lányom!-mosolygott rám,ez a mosoly családi vonás,a Ramos férfiak védjegye

-Akkor szia José!-mosolyogtam-Nagyon örülök,hogy itt vagy!Paqui is itt van?-öszintén szólva tartottam a választól,szeretem öket nagyon,de most egy nagy dologra készültem és nem hiszem,hogy így összefog jönni...

-Persze,hogy itt van!Jöttünk meglátogatni a törött szárnyú galambocskánkat!-mosolygott.Mindig így beszélt,imádta a gyerekeit,és még mindig úgy bánt velük,mintha totyogók lennének,ez nagyon aranyos volt...

-Jaj,neki is nagyon örülök!De akkor én megyek haza,nem zavarok a nagy családi találkozásnál!

-Dehogyis mész kicsikém!Maradsz itt velünk,családtag vagy,már mondtam!Gyere be is megyünk!-húzott maga után és közben csak magyarázott

Nagy pironkodás közepedte bementem vele,René ott állt a nappaliban mosolyogva,Paqui mesélt neki éppen valamit nagy hévvel,gondolom valami otthoni pletykát.Amikor Paqui meglátott,felpattant az ágyról és jó alaposan megölelgetett,én mindenhol Sergiot kerestem,de sehol nem találtam.Felmentem Mirihez,aztán a folyosón összefutottam Sergioval...

-Szia!-mosolyogtam rá bizonytalanul

-Ohh,csak nem hozzám szólsz?-kérdezte elég lenézöen

-Beszélni szeretnék veled!Elég fontos lenne,ha ráérsz!

-Persze beszéljünk!-váltott át a kedves Sergitora,akit imádok.

-Jól van,de nem ma,mert megyek haza,nem zavarok...nem akarok zavarni!

-Te is tudod,hogy innen nem mész el vacsora és faggatózás nélkül...-mosolygott rám

-Igaz,tudom!-mosolyogtam vissza

Lementünk az étkezöbe,mintha egy étteremben lettünk volna,megterítve,a kaja készen,mintha Paqui már egy egész napja itt lenne.Leültünk az asztalhoz,szépen megvacsoráztunk és közben ment a faggatás,de nem csak engem faggattak,hanem mindenki,mindenkit...
Eljött a kérdés amire számítottam...

-Na és Sabina,miújság az udvarlóddal?-kérdezte Paqui kiváncsian

-Szóval,hát,ööö,mi...már nem vagyunk együtt!-mondtam a villámmal a kezemben,a mondatom közben pedig végig Sergiot figyeltem,aki hatalmas szemeket meresztett rám,amikor meghallotta a válaszomat.Paqui szája pedig huncut mosolyra húzódott,úgy nézett Joséra...

-Oh,de sajnálom!Mi történt,ha megszabad kérdezni?-mondta Paqui öszintétlenül
-Ez bonyolult!-húztam el a számat

-Megértem,ha nem szeretnél róla beszélni,nem kell!

A vacsora tovább folyt,alig vártam,hogy vége legyen és végre beszélhessünk!
Amikor véget ért,Sergio felajánlotta,hogy hazavisz,amit természetesen szívesen elfogadtam,láttam rajta,hogy ö is alig fér a börébe...
Beültünk a kocsiba,de Sergio persze,nem a házunk felé vette az irányt...Megálltunk egy csendes kis helyen,hogy beszéljünk...

-Szóval Gita!-mosolygott kajánul-Nincs meg a barátod?

-Szóval Ramos!Szakítottam vele...-válaszoltam öt utánozva

-Ès miért szakítottatok?

-Közbejött valaki...-mosolyogva beleharaptam az alsó ajkamba és egyre közelebb léptem hozzá

-Igen?Ès ki az?-kérdezte  a féloldalas mosolyával az arcán

-Ö egy híres,tehetséges focista...spanyol azt hiszem!-mondtam neki vihogva

-Ismerem?-kérdezte a tarkóját vakargatva,közben a mosolyt nem lehetett letörölni a képéröl

-Ramos!Azt istenit,megcsókolnál végre?-kérdeztem nevetve és megcsókoltam én...hosszas csókcsatánknak Sergio telefonjának csörgése vetett véget-Nyugodtan vedd fel!

-Ne haragudj!-mondta bociszemekkel

-Nyugodtan,mondom!-mosolyogtam tovább,most semmi nem ronthatja el a kedvem.Gondoltam,addig amíg nem hallottam meg Sergio társalgását a telefonon...