23.rész

Ez a rész egy icipicit rövidebb lett,mint a többi,bocsi!
Köszönöm Adrinak és Dorcinak,hogy írtak!Csajok úgy látszik,ketten olvassátok a sztorit!:D
Szóval nektek ajánlom a részeket!!!:D
<3szeretés<3 :)



                                                              §§§§§§§



Amikor megláttam,hogy  a taxi mögött Sergio jön,hirtelen nem tudtam mit is csináljak,beüljek a taxiba köszönés nélkül,vagy kérjek bocsánatot és beszéljük meg a dolgokat?Lehet,hogy hülye döntés volt,de az elsö variációt választottam,beszálltam és úgy csináltam,mintha észre sem vettem volna...Idegességemben doboltam a kezemmel,doboltam a lábammal,és feszengve bámultam a visszapillantóba hátha kiszúrom,hogy Sergio mit csinál...

-Minden rendeben van?-kérdezte a taxisoför,aggodalmas képet vágva

-Igen!De álljunk meg!-kiáltottam el magam hirtelen,erre ö gyorsan lefékezett-A pasi aki utánunk jött,bement már a házba?-kérdeztem töle,mert nem akartam megfordulni,nehogy meglásson,bár lehet,hogy az nem lett volna annyira feltünö,mint egy hatalmas fékezés az út közepén...de ilyen helyzetben nem tudok,normálisan gondolkodni....

-Most szállt ki a kocsiból,és úgy látom,hogy erre sasol...

-Mindegy!Inkább menjünk!...Vagy ne!-harapdáltam a számat-De igen mehetünk!-motyogtam bizonytalanul.

-Ez most,ö most Sergio Ramos?-kérdezte izgatottan,én nagyot sóhajtava válaszoltam.

-Igen ö az!-forgattam meg a szemeimet

-Ez mekkora már Sergio Ramos barátnöjét furikázom!!!

-Nem vagyok a barátnöje,jelen állás szerint még a barátja sem!-mondtam neki szomorúan-Csak tönkre tesszük egymást...

-Ùgy látom lenne mit megbeszélnetek!

-Ennyire látszik?Vagyis gondolom,hogy igen...

-Hát igen!Álljunk meg vagyis mégsem meg ilyesmi...-utánozta az elöbbi határozottságomat

-Ez van!Majd lesz valahogy!-ezzel lezártam a magasröptü beszélgetést,elökaptam a telefonomat és írtam Miriannak egy smst:

"Kérlek mondd meg neki,hogy ne haragudjon!Sajnálom!"
Golndolkodtam,hogy küldejem vagy ne,de inkább nem küldtem,nem akarom belevonni szegényt,már így is van elég baja...
Megérkeztünk a ház elé,kiszálltam,de elötte még Luis,ugyanis így hívták a sofört,megadta a saját számát,hogy bármikor,bárhova elvisz vagy értem jön,persze gondolom csak Sergio miatt...
Felmentem,Carlos pedig karbatett kézzel várt a nappali közepén.

-Szia!-köszöntem neki mosolyogva

-Te hol voltál?Nem az volt,hogy itt maradsz?-kérdezte idegesen

-Meglátogattam Mirit,mert felhívott!De utálom amikor,kérdöre vonsz,föleg ha ilyen fejjel és hangsúllyal teszed!-mondtam neki szemrehányóan

-Nem úgy volt,hogy elkerülöd Ramost?

-Ismétlem:Meglátogattam Mirit!Nem Sergiohoz mentem és ha tudni akarod neki is edzése volt!Akarod folytatni vagy befejezhetjük?Vagy esetleg menjünk haza?Vagy mit szeretnél?-soroltam a kérdéseimet durrogva-Telejesen ki vagyok,ettöl az állandó féltékenységtöl,elegem van belöle!

-Te is ugyanezt csinálod,ha egyetlen szót is szólok Astridhoz!De tudom,te tökéletes vagy!-válaszolt ugyanazzal a hangsúllyal,ahogy én az imént neki

-Kit érdekel Astrid?Ha akarsz menjél hozzá,legyél vele,költöztesd ide öt,szeresd öt,nem érdekel!
-Astrid,Carl volt barátnöje,egy aljas kis perszóna,de gyönyörü és Carlos szerette is...-becsörtettem a kis mühelyembe,magamra csuktam az ajtót és elkezdtem  nagy hévvel fabrikálni,de semmi nem sikerült,ingerült voltam és egyre csak idegesítettem magam,aztán egy idö után amikor lenyugodtam,kimentem szépen óvatosan,Carl pedig ott ült a kanapén az ajtóval szemben,rámnézett amikor behúztam az ajtót magam mögött...mindketten bünbánó tekintettel néztük egymást

-Sajnálom!-mondta szinte suttogva,majd odajött,szenvedélyesen a falhoz nyomott,és csak csókolóztunk,aztán az éjszaka nagy részét egymás karjaiban töltöttök,sokszor bocsánatot kérve másiktól...

Rosszul érztem magam,mert attól,hogy Carlos a közelemben volt és jól is éreztem magam vele,attól túl sokszor villant be Sergio arca,és a hülyeségem,hogy mindenböl ekkora ügyet csinálok,ilyenkor mindig eldöntöm,hogy lazább leszek,nem lesz ekkora dolog az apróságokból,visszafogom magam,de ezt sosem tudom betartani,mert túl hirtlelen vagyok, és még akkor is Sergio jár a fejemben,amikor itt van mellettem a barátom!Annyit gondolkodtam,miközben Carl már ott szuszogott mellettem édesen,hogy nem megy nekem ez az egész,szeretem öt,és be kellett vallanom,hogy Sergio legalább annyira fontos nekem,ha nem fontosabb,mint Carl,Ez így tényleg nem ment...Adtam egy hetet magamnak,hogy eldöntsem a dolgot ,csak én egyedül,senki és semmi nem befolyásolhat!Nem is mondtam senkinek semmit.
A hét nagyon gyorsan eltelt,még mindig nem beszéltem Sergioval,semmi kontaktus.Amikor Mirihez mentem,ügyesen kikerültem,és vele sem beszéltünk róla!Miri a héten járógipszet kapott,így néha tettünk egy-egy rövidebb sétát.Carlossal voltam is meg nem is!Edzésre nem mentem egész héten,szerencsére beteg lettem,így volt kifogásom!
Vasárnap Carlosékhoz mentünk egy családi ebédre.Ott volt az egész családja,nagyon szerettem öket,föleg Fedét és Catat.Cata egésznap furcsán méregetett,aztán kapott az alkalmon és amikor kimentem egyedül az udvarra,utánam jött és elkezdett faggatni....

-Szia Sab!Végre egy kicsit dumálhatunk!Már alig vártam!-mosolygott rám

-Szia!èn is vártam!Na milyen a meló?A kollégák?Valami helyes kis macsó?-kérdeztem vigyorogva

-Nagyon jó a meló!Imádom!De pasi az sajnos nincs...Mindenki nagyon kedves,de én most nem erröl szeretnék beszélni!-nézett rám nyomatékosan

-Akkor miröl?-tettem az értetlent,sajnos túl jó szeme van az ilyenekhez,és minden rezdülésböl leszüri a dolgok lényegét...

-Minden rendeben van veled?Veletek?Meglátásom szerint,valami nem stimmel!Carlos tök boldog,te meg...nem is tudom,mintha lenne valami problémád!

-Cata!Légyszíves,ezt ne most,ne itt beszéljük meg,és bocs,mert tényleg imádlak,de ezt nem fogom veled megbeszélni!-normális hangnemben válaszoltam,csak a  tartalma volt kicsit fura-Remélem azért ezt megérted!?

-Persze,megértem,de ezek szerint jól láttam...

-Igen,ehhez van szemed,ezt tudjuk!Na de menjünk be,mert megfagyok!Ès már Fede jön is utánunk!-a kis törpe már ott állt az ajtóban.Bementünk és én nevetve felkaptam,annyira imádom.Még játszotta vele egy kicsit,de olyan hamar elment a délutánés egyre idegesebb lettem...

Ismét Carlosnál voltunk,amikor beléptünk az ajtón hatalmasat sóhajtottam,leültem a kanapéra és könnyes szemekkel néztem rá,Carlos kérdötekintettel méllém telepedett és csak nézett,hogy kezdjem el a mondanivalómat...